A macska (más néven házimacska, tudományos nevén Felis silvestris catus) egy kisebb termetű húsevő emlősállat, amely a macskafélék (Felidae) családján belül, a Felis nem Felis silvestris fajához tartozik, a vadmacska alfaja. Ügyes ragadozó, több mint 1000 faj tekinthető a zsákmányának. Emellett meglehetősen intelligens, beidomítható egyszerű parancsok végrehajtására vagy szerkezetek működtetésére (illetve képes önállóan is kisebb feladatok betanulására) (Lásd: A macska intelligenciája).
Körülbelül 8000 évvel ezelőtt kezdett az ember társaságában élni, teljes háziasítása mintegy 4000 éve Egyiptomban történt.. Számos fajtája és színváltozata létezik. Természetes mutációk révén csupasz és farok nélküli változatait is kitenyésztették. A macskák több mint százféle hangjel és testbeszéd segítségével kommunikálnak, mint például nyávogás („miaú”), csiripelés, dorombolás, fújás, morgás. A lovakhoz és más háziállatokhoz hasonlóan a macskák is képesek vadon élve fennmaradni. Az önállóan élő macskák gyakran kisebb kolóniákat alkotnak. Az állatvédők beszámolói szerint azonban hosszú távon csak igen kevés példány képes gazdátlanul életben maradni, többségüket elpusztítják a járművek, a ragadozók, az éhség, az időjárás viszontagságai és a betegségek. Ezért számos országban, köztük hazánkban is a macskák és más háziállatok elhagyása, illetve otthonukból való szándékos eltávolítása (bántalmazásukhoz hasonlóan) büntetendő.
A macska sok kultúra legendáiban és mítoszaiban tölt be jelentős szerepet, az egyiptomiak, a kínaiak és a vikingek ősi történeteiben is szerepel. Általában tisztelik, de olykor becsmérlik is.
Anatómia
A macskák sportos alkatúak, testük gyors, intenzív tevékenységre alkalmas, így ideális a ragadozó életmódhoz. Jó futók, rövidtávon képesek elérni az akár 50 km/h-s sebességet is. Ízületeik hajlékonyak, hosszú lábaikkal, rugalmas erős izmaikkal remekül ugranak, képesek függőlegesen felfelé a kerítésekre vagy falakra akár két méter magasságba is felugrani, álló helyzetből. Emellett igen jó az egyensúlyérzékük (egyensúlyuk megtartását hosszú hajlékony farkuk is segíti), reflexeik gyorsak.
Fiziológia
A kölyköket 8-9 hetes korukig az anyjuk eteti, a felnőtt egyedeknek naponta 1-2 étkezésre van szükségük, melyek során testtömeg-kilogrammonként mintegy 4-5 dekagramm táplálékot fogyasztanak el.
A macskák gyakran összegömbölyödve alszanak.
A macskák más állatokhoz képest meglehetősen sok időt töltenek alvással, különösen idősebb korukban. A napi alvásigényük körülbelül 12-16 óra, de átlagosan 13-14 órát alszanak, némelyikük azonban akár napi 20 órát is képes alvással eltölteni. Geoffrey B. West és Van M. Savage amerikai kutatók tanulmánya szerint az emlősállatok alvásigénye testméretük növekedésével csökken, bár az alvásigényt az agy mérete és energiafelhasználásának mértéke, valamint az életmód is befolyásolhatja (például a ragadozók többet alszanak).
A macska időnként félálomban pihen, ehhez általában a lábait behajlítva lekuporodik, ill. lefekszik, szemeit behunyja, füleit előre vagy a zajok irányába fordítja. A félálomban töltött idő végén rendszerint alvó pózt vesz fel (például összegömbölyödik), majd elalszik. Az alvási folyamat az emlősökéhez és a madarakéhoz hasonlóan zajlik. A felszínes alvást felváltó mélyalvási szakaszban az izmok ellazulnak és bekövetkezik a REM-fázis vagy álomfázis, mely során az agyi aktivitást jelző EEG jelek hasonlítanak az ébrenlétnél megfigyelhetőekre. Ezt az időszakot a gyors szemmozgás mellett a bőr és az izomzat rángatózása is jelezheti. A mintegy 6-7 perces mélyalvási szakaszt körülbelül 20-30 perces felszínes alvás követi, melynek végén a macska néha felébred és testhelyzetét megváltoztatva újra elalszik. Az alvó állat számára a zaj vagy egyéb zavaró körülmény hatására történő hirtelen felébredés stresszt okoz, amely hosszú távon, gyakran megismétlődve pszichikai rendellenességet, betegséget is eredményezhet.
Éjszakai életmódot folytató állatok lévén a macskák (elsősorban a fiatalabb példányok) gyakran hiperaktívvá és játékossá válnak az esti vagy a hajnali órákban. Az ilyen időszakokat „esti/éjszakai őrületnek” vagy „fél órás őrjöngésnek” is nevezik.
A macska vérmérséklete nagyban függ fajtájától illetve tartási körülményeitől. A soványabb példányok általában aktívabbak testesebb társaiknál.
A macska normál testhőmérséklete 38-39 °C. A macskának hőemelkedése van vagy lázas, ha a testhőmérséklete eléri a 39,5 °C -ot vagy feljebb emelkedik, amennyiben pedig 37,5 °C alá csökken, akkor kihűlt. Összehasonlításképpen az ember normális testhőmérséklete körülbelül 36,8 °C. A házimacska szívverése percenként 140 és 220 között van, nagyban függ attól, hogy az állat mennyire izgatott (nyugodt állapotban 150 és 180 közé esik, amely nagyjából a duplája az ember szívverésének).
Életmód és viselkedés
Környezet
A vadmacska, a házmacska őse feltehetően sivatagi éghajlaton fejlődött ki, vad és háziasított formáit hasonló viselkedésmód jellemzi. A vadmacskák Ausztrália és az Antarktisz kivételével őshonosak valamennyi kontinensen. Az Észak-Afrikában élő kis termetű vadmacskák tűnnek a háziasított fajták legközelebbi ősének.
A macskák élvezik a meleget és a napsütést, gyakran alszanak napos helyeken. Magasabb hőmérsékleten érzik jól magukat, mint az emberek, akik számára a 44,5 °C-nál nagyobb bőrfelszíni hőmérséklet már nehezen elviselhető, míg a macskák akkor kezdik kellemetlenül érezni magukat, ha a bőrük 52 °C-ra melegszik.
Mivel közeli kapcsolatban állnak a sivatagi állatokkal, rövid időszakokra vonatkozóan aránylag jól tűrik a hőmérséklet ingadozását. Egyes fajták, mint a norvég erdei macska vagy a Maine Coon más macskákhoz viszonyítva vastag szőrzettel rendelkeznek, amely jobb védelmet nyújt a nyirkos hideg időben (ködben, esőben és hóban), és nedves állapotában is 39 °C körüli testhőmérsékletet biztosít.
A legtöbb macska irtózik a vízbe való belemerüléstől; kivételt leginkább a török van fajta képez, amely kimondottan kedveli a vizet. A beszámolók szerint az abesszin macska is jó víztűrő képességgel rendelkezik.
Ürüléküket, amely rendszerint száraz, igyekeznek a homokos területeken betemetni. Vizeletük nagyon sűrű, amely lehetővé teszi, hogy az állat a lehető legtöbb folyadékot megtartsa.
A macskák képesek hosszú időn át mozdulatlanok maradni, különösen a zsákmányra való várakozás közben.
Vadászat és étrend
Evolúciójuk során a macskák sokkal nagyobb mértékben alkalmazkodtak a vadászathoz, mint a kutyák vagy más emlősök. Ez annak a mutációnak indirekt következménye volt, mellyel ősük elvesztette az édesség ízlelésének képességét, ezáltal pedig lecsökkent a növényi tápanyagbevitele. A növényfogyasztás drasztikus csökkenésével emésztő szervrendszerük lerövidült, így képtelenné vált a növényi táplálék hatékony feldolgozására, azonban mindez a testtömeg lecsökkenéséhez is vezetett, amely elősegítette a vadászathoz szükséges gyors mozgást. Viselkedési mintáik a vadászathoz igazodtak, rövid intenzív tevékenykedésüket hosszú nyugalmi periódusokkal kezdték ellensúlyozni.
A nagymacskákhoz hasonlóan a házimacskák is hatékony vadászok. Gerinces zsákmányukat a leopárdoknál és a tigriseknél megfigyelhető taktikával lesből támadva teszik mozgásképtelenné, majd hosszú szemfogukkal megsebzik a gerincvelőt, illetve a nyaki verőeret vagy a nyaki gyűjtőeret átszakítva súlyos vérzést okoznak, esetleg a légcső összezúzásával megfojtják áldozatukat. Míg a házimacska körülbelül ezerféle fajra vadászhat, addig a nagymacskák kevesebb, mint száz különféle állatot tekintenek zsákmányuknak. Bár az utóbbiak általában a nagyobb méretű állatokat igyekeznek elejteni, a kisebbek alacsony tápértéke ugyanis nem éri meg a vadászattal járó fáradtságot. Kivételt képeznek köztük a leopárdok, melyek gyakran vadásznak nyulakra és más kisebb állatokra is.
A jól táplált házimacskák is vadásznak a környezetükben élő madarakra, egerekre, patkányokra, skorpiókra és más kisebb állatokra. Gyakran előfordul, hogy meg is mutatják zsákmányukat a gazdájuknak. Ennek oka nem tisztázott, de a barátságos magatartás gyakran társul ezzel a viselkedéssel. A macskák talán dicséretet remélnek a csoporthoz való tartozás effajta szimbolikus kinyilvánításáért. Némelyik elmélet szerint azonban a macskák abból, hogy embertársaik a nap nagy részét távol töltik tőlük, arra következtetnek hogy vadászattal töltik az idejüket és ezért vannak bővében az ételnek. Zsákmányuk odaajándékozásával csupán szeretnének hozzájárulni gazdájuk élelmezéséhez. Az etológus, Paul Leyhausen átfogóan tanulmányozta a házimacskák vadászó- és társadalmi magatartását – melyet Cat Behavior (Macska magatartás) című könyvében dokumentált –, és saját magyarázattal szolgált az ajándékozás jelenségére. Egyszerűen megfogalmazva, a macskák befogadják az embereket saját társadalmi csoportjukba és a hierarchiában betöltött helyüknek megfelelően feleslegessé vált zsákmányukat megosztják a csoport többi tagjával. A hierarchia tetején vagy annak közelében az ember áll.
Vadászó magatartásuk miatt a vadon élő macskákat számos országban kártevőnek tekintik. A házimacskákat esetenként zárt kifutóban vagy lakásban kell tartani, mivel másként pusztíthatják a veszélyeztetett helyi madárfajokat. Ausztráliában a hatóságok törvényt is hoztak ezzel kapcsolatban. Bizonyos helyeken a macskatartók csengőt akasztanak kedvencük nyakába, hogy ezzel figyelmeztessék az esetlegesen kiszemelt zsákmányt. Néha azonban a macska megtanulja hogyan váljon még csendesebbé, hogy a csengővel is képes legyen vadászni.
Ásító macska, a jellegzetes szemfogakkal
A macskák fogazata és emésztő szervrendszere a húsevéshez alkalmazkodott. A házimacskák kis mennyiségű növényi táplálékot is igényelnek, melyhez alkalmanként fű vagy más növények fogyasztásával jutnak hozzá. Míg a medvék és a kutyák általában gyümölcsökkel, bogyókkal, gyökerekkel és mézzel egészítik ki étrendjüket, a macskák leginkább húst fogyasztanak. Mivel egy genetikai anomália folytán valamennyi macskaféle képtelen az édesség ízlelésére, ezek az állatok többnyire idegenkednek a gyümölcsök és a bogyók elfogyasztásától. Ennek ellenére sok házimacska kedveli a zöldséget. A boltokban kapható macskaeledelek elsősorban húsból állnak, de gyakran tartalmaznak nagy mennyiségű búzát vagy rizst, amelyet hús melléktermékekkel, ásványi anyagokkal és vitaminokkal egészítenek ki. Előfordul, hogy a macskák füvet, leveleket, cserjéket vagy szobanövényeket rágcsálnak, elősegítve a megemészthetetlen táplálék felöklendezését.
A macskák képtelenek pusztán vegetáriánus étrenden élni, mivel ekképpen nem tudják előteremteni azokat a számukra szükséges tápanyagokat, melyeket a növények nem vagy csak kis mennyiségben tartalmaznak. Ezek közé tartozik a taurin, az A vitamin (a macskák szervezete nem képes a növényekben nagy mennyiségben jelen levő A pro-vitamin A vitaminná való átalakítására) és ide tartoznak egyes zsírsavak is. A taurin hiányától a macskák szeme lassan leépül, amely kezdetben látásproblémákat végül pedig maradandó vakságot okoz. Ezt az állapotot központi retina degenerációnak (CRD = Central Retinal Degeneration), nevezik. A tehéntej kis mértékben tartalmaz taurint, de a felnőtt macskák általában érzékenyek a laktózra. A laktózmentes tejet ugyan biztonságosan fogyaszthatják, de ez nem helyettesítheti a húst. Némelyik vegetáriánus ennek ellenére vegetáriánus étrend szerint eteti kedvencét, kiegészítve az ételt azokkal a tápanyagokkal, amelyek a macskák számára szükségesek.
A macska belső szerveiről készült röntgenfelvétel
Egyes szobanövények ártalmasak ezen állatok számára. A húsvéti liliom levelei maradandó és életveszélyes vesekárosodást okozhatnak, de a filodendron is mérgező rájuk nézve. A Cat Fanciers' Association egy teljes listával szolgál a macskák számára mérgező növényekről.
Némelyik példány rajong az illatos macskamentáért. Bár általában nem eszik meg, gyakran hemperegnek rajta, tapogatják és esetenként meg is rágják (hogy a vomeronazális szervük segítségével jobban meg tudják vizsgálni). A hatása aránylag rövid ideig, legfeljebb egy órán át tart, azonban néhány órával később újra felkeltheti az érdeklődésüket. Kisebb hatásfokkal más növények is kiválthatnak hasonló reakciót.
A macskák néha válogatósak az étkezésnél, amely talán az édesség ízlelésének hiányából is fakad. Más emlősökkel ellentétben akár önként éheznek is, még akkor is ha olyan ételt kapnak, ami elég ízletes vagy olyat, amelyet korábban szívesen elfogyasztottak. Ez akkor is bekövetkezhet, ha a vomeronazális szervük hozzászokott egy adott ételhez vagy ha a gazdái elkényeztették az állatot. Ilyenkor minden olyan ételt elutasítanak, amely nem felel meg az elvárásaiknak. Az is előfordulhat hogy ráunnak a kapott ételre és addig nem esznek belőle, amíg újra meg nem kívánják. Az önkéntes éhezés azonban csak rendkívül ritka esetben tart addig a pontig, ahol az állat szervezete már károsodik a rohamos súlycsökkenés és a máj működési zavara (hepatikus lipidózis) következtében, amely beteges étvágytalanságot okoz és kezeletlenül 48 órán belül az állat pusztulásához vezet.
Emellett a macskák érdeklődést mutathatnak az emberi ételek, például a fasírozott, sült csirke, kenyér, pizza, jégkrém, paradicsomleves, szalonna, sárgarépalé, olajbogyó, gomba iránt, de az olyan ínyencségek is felkelthetik a figyelmüket, mint a főtt kukorica vagy a sárgadinnye. Az emberi étel és a macskaeledel együttes fogyasztása azonban az állat elhízásához vezethet, amely számos problémát okozhat, akár cukorbetegséget is, főként a kasztrált hímeknél. Az elhízás orvosolható diétával és fizikai gyakorlatokkal, azaz játékkal, amely különösen a lakásban tartott példányoknál hasznos.
Kialakulhatnak olyan táplálkozászavarok is, mint a pica, amely során az állat szokatlan dolgokat rág vagy esz meg, például ruhaszövetet, műanyagot vagy gyapjút. Ez kis mennyiség esetén nem ártalmas, a nagy mennyiségű emészthetetlen anyag (például egy teljes zokni) eltávolítása azonban orvosi beavatkozást igényel. Ez a betegség különösen a sziámi és a burma fajtákat érinti, illetve azokat, amelyek ezek őseitől származnak.
A macskák károsak is lehetnek a környezetükre nézve, amennyiben egy olyan területre kerülnek, ahol a helyi fajok nem képesek megfelelően alkalmazkodni hozzájuk. Előfordulhat, hogy fajpusztulást okoznak (mint például a Stephens-szigeti álfakusz esetében).
Méregtelenítés
A macskák mája az emberekénél vagy a kutyákénál kevésbé hatékonyan méregteleníti a szervezetet, így csak korlátozott védelmet nyújt a növényvédő szerekkel és a gyógyszerekkel szemben. Például a fájdalomcsillapítók közé tartozó paracetamol kimondottan ártalmas a macskákra nézve. Az ennek megemésztéséhez szükséges enzimek hiányában ugyanis az állat, az ember számára kockázatmentesen elfogyasztható adagtól akár el is pusztulhat. Amennyiben ez a gyógyszer kerül a macska szervezetébe, sürgősen állatorvoshoz kell vele fordulni. Emellett a tisztításra és fertőtlenítésre használt fenol alapú termékek, mint például a Pine-Sol, a Lysol vagy a hexaklorofen is nagyobb veszélyt tartogatnak a macskák, mint a kutyák vagy az emberek számára, a mérgezés akár végzetes kimenetelű is lehet.
Az emberi ételek egy része is mérgező a macskákra nézve; ilyen például a csokoládé, amelyben a kakaó fő alkaloidja, a teobromin okozhat mérgezést.
Higénia
Köztudott, hogy a macskák rendkívül igényesek a tisztaságot illetően, körülbelül az életük 30%-át töltik tisztálkodással. A mosakodás elősegíti a test melegének megőrzését, eltávolítja az élősködőket és serkenti a bőr vérkeringését. Nyelvük papilláival és nyáluk használatával tartják tisztán bundájukat. A macska nyála jól tisztítja a szőrzetet, az embernél azonban allergikus reakciót válthat ki. A macskára allergiás emberek egy része szénanáthától, asztmától vagy bőrkiütésektől szenved, másokon azonban nem jelentkeznek az allergiára utaló tünetek. Némelyik macska szívesen mosdatja a fajtársait vagy akár a gazdáját is. A tisztálkodás közben lenyelt és a gyomorban összetapadt és megszilárdult szőrt (melyet bezoárkőnek neveznek) időnként kiöklendezik. A hosszú szőrű fajtáknál ez gyakrabban fordul elő, azonban a felöklendezés megfelelő étrenddel és a bunda gyakori átfésülésével vagy szőrkefével való gondozásával elkerülhető. A macskák körülbelül ugyanannyi folyadékot veszítenek mosakodás közben, mint a vizelés során, ezért fontos hogy a folyadék pótlására mindig álljon a rendelkezésükre friss, tiszta ivóvíz.
A szobamacskáknak rendszerint egy alomként kőzúzalékot (például bentonitot vagy zeolitot), faforgácsot, papírt, esetleg virágföldet vagy homokot tartalmazó alomtálcára van szükségük, amely a számukra illemhelyként szolgál. Ez az alkalmatosság a háztartásban élő egyedek számától és az alom fajtájától függően gyakori tisztítást igényel, mivel az állat másképp nem hajlandó használni. Az illemhely használatának mellőzése, mögött azonban egyéb ok is állhat, például székrekedés vagy más olyan egészségügyi probléma, amely az alom használatát megnehezíti. A házból kijáró macskák számára is célszerű egy illemhelyet fenntartani. Az alomtálca napi ellenőrzésével figyelemmel követhető az állat egészségi állapota is. Az alomnak és az alomtálcának is sokféle változata létezik, némelyikük használat után elkülöníti az almot az ürüléktől. Az almok egyes fajtái a vizeletet is magukba szívják, megnövelve az alom felhasználási idejét, bár előfordulhat hogy bizonyos almok némelyik macska számára egészségügyi problémát okoznak.
Toaletthez szoktatott macska
Az alomtálcák növelhetik a toxoplazmózis fertőzés kockázatát a terhes nőknél és a legyengült immunrendszerű személyeknél, bár a fertőzés esélye a kizárólag lakásban élő macskák esetében kisebb. A fertőzésveszély csökkenthető, ha az alomtálcát naponta, egy a fertőzéssel szemben ellenálló személy kitisztítja.
A macskák betaníthatók az emberi használatra készített WC használatára is, melynek révén az alomtálca szükségtelenné válik. A betanítás, melynek során az alomtálcát egyre közelebb helyezik a vécécsészéhez, általában két-három hetet vesz igénybe. Ehhez egy rövid ideig ajánlatos egy tálat vagy egy kisebb dobozt rögzíteni a vécécsésze fölé, de a betanítás más segédeszközök használatával is könnyíthető. Mivel a vécécsészéről történő leesés megsebesítheti az állatot, melynek folytán tartózkodni fog a vécé használatától, célszerű egy rácsot vagy más az ürülék lehullását lehetővé tevő, erre a célra gyártott segédeszközt helyezni a csészére, amely növeli a biztonságot. A vécécsészét ajánlatos lefedve tartani abban az esetben, ha a macska nincs a vécé használatára szoktatva, máskülönben az állat megpróbálhat inni a benne levő vízből.
Karomápolás
A macskák természetes ösztönük révén időről-időre keresnek egy megfelelő felületet, amelybe karmaikat belemélyeszthetik, hogy lábaikat hátra húzva megszabadulhassanak az elkopott karom burkoktól. A karomélesítés amellett hogy segít az izmok edzésben tartásában, örömet is szerez az állatnak, így gyakran a karomtalan példányok is elvégzik ezt a tevékenységet. A szobamacskáknak ehhez egy erre alkalmas karomélesítő póznára van szükségük, másképp a bútorokat és szőnyegeket kénytelenek használni, amelyeket könnyedén megrongálhatnak. Az erre a célra gyártott eszközök általában szövettel vannak borítva, mely összezavarhatja az állatot, így végül nem tudja eldönteni mely felületeket szabad használnia és melyeket nem. Ennek elkerülésére célszerű egy egyszerű fából készült póznát beszerezni vagy a már meglevőt egy olyan durvább felületű textúrával bevonni (például egy aljával kifelé néző régi szőnyeggel), amely nagyban eltér a lakásban fellelhető egyéb szövetektől. A vadon született példányok gyakran nem értik a karomélesítő pózna célját, így a használatára való betanításuk tovább tarthat.
Habár a karomélesítés megvédi az állatot attól, hogy a karma túl hosszúra növekedjen, a karomápolás szükség esetén kézzel is elvégezhető egy erre a célra gyártott karom trimmelővel vagy akár egy egyszerű manikűrollóval is. A vágásnál nagyon körültekintően kell eljárni, ugyanis a karom élő részének elvágása az ujj megvágásához hasonlóan vérzéssel és fájdalommal jár. Az áttetsző karmú állatoknál az élő rész jól látható, a sötétebb karmúaknál azonban nem, így ezeknél méginkább vigyázni kell, hogy a vágáskor csak egy apró darabot távolítsunk el.
Karomeltávolítás
Közelkép egy macska karmáról
Magyarországon az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény tilja az állatok küllemének megváltoztatása céljából végzendő műtéti beavatkozásokat, köztük a karomeltávolítást is, amely azonban az Egyesült Államokban engedélyezett (a főbérlők néhol elő is írják a lakók számára az operáció elvégzését). A karomeltávolítást többnyire fiatal példányokon végzik. A műtét során az állatot érzéstelenítik, majd eltávolítják valamennyi karmát, az általuk okozott esetleges sérülések megelőzése és a berendezési tárgyak megóvása érdekében.
Számos állatorvos kritikával illeti az eljárást, mivel a karmok hiánya komoly következményekkel jár a macskára nézve:
- Megfosztja fő védelmi eszközeitől, melyek nemcsak a harchoz, hanem a meneküléshez (például egy fára való felmászáshoz) is szükségesek;
- Megnehezítheti a mozgást, amely az izmok leépüléséhez vezet;
- A kapaszkodás és keskeny felületeken (például korlát, kerítés) történő egyensúlyozás képességének leromlása sérülésekhez vezethet;
- Az állatot bizonytalanná és ingerlékennyé teheti, melynek következtében gyakrabban fog harapni.
Ezen okok miatt a szakértők nem javasolják a karomeltávolításon átesett macskák szabadba való kiengedését.
Hazánkhoz hasonlóan több nyugat-európai országban, például Finnországban, Németországban, Hollandiában és Svájcban is törvényileg tiltott a karomeltávolítás, az Európai Egyezmény az állatok védelméről második fejezete alapján, amely megtiltja a nem gyógyászati célból végzendő műtéteket. Nagy-Britanniában az állatvédők számára nehézséget jelent az országba bekerülő karomeltávolításon átesett macskák örökbeadása, így ezek többségét elaltatják. 2003-ban a kaliforniai West Hollywoodban az állatorvosok és az állatgondozók számára megtiltották a városban végzendő karomeltávolító műtéteket.
A karomeltávolítást 5-6 hónapos kor előtt általában nem javasolják, számos állatorvos azonban a lehető legkorábban (az állat méretétől függően már 2-3 hónapos korban) végzi el a műtétet, ugyanis a fiatalabb állatok ujjpercei ekkor még rugalmasabbak, inkább porcosak, mintsem csontosak, ami megkönnyíti az amputációt.
A karomtalanított macskának néhány napig pihenésre van szüksége, és (amennyiben lehetséges) meg kell óvni az ugrás közben fellépő terheléstől. Egy hétig vagy néhány napig kellemetlen lehet a számára, ha felemelik vagy játszani próbálnak vele (ez más jellegű műtétek esetében is megeshet). Ritkábban előfordulhat, hogy az operáció során az állat elpusztul, illetve hogy a fellépő komplikációk következtében fertőzést vagy maradandó fájdalommal járó sérülést szenved.
A karomtalanítás alternatívájaként alkalmazhatók a tompa, műanyagból készült karomvédők, melyeket mérgező anyagot nem tartalmazó ragasztóval kell rögzíteni és a karom burok elhullajtása esetén (nagyjából 4-6 hetenként) pótolni. Ezen eszközök szintén nehézséget okozhatnak az állat számára, mivel mesterségesen tompított karmait nem képes megfelelően használni.
Betegségek
A macskáknál gyakori vírusos és élősködők (bolha, kullancs, rühesség) által okozott betegségek, veszettség, angolkór, agyhártyagyulladás rendszeres védőoltással és megfelelő odafigyeléssel (például adott esetben bolhairtó nyakörv használatával vagy megfelelő étrend kialakításával) könnyen megelőzhetőek. Szükség van ezen felül az állat állandó figyelésére, mivel minden betegségnél vannak árulkodó jelek, feltűnőbbek a vakarózás, hasmenés, tüsszögés. Néhány esetben csak a megváltozott viselkedés árulkodik arról, hogy baj van.
A macska leukémia, más néven leukózis (FeLV) nyállal, vérrel és nemi úton terjedő, gyakori vírusos betegség, melyre hosszú lappangási idő jellemző. Ha az anyaállat fertőzött, az utódok is hordozni fogják. A tünetek sokfélék lehetnek, például különböző vérzések, hányás, hasmenés, a nyirokcsomók megduzzadása, ritkább esetben daganatok. Csökken az immunrendszer erőssége, előrehaladott állapotban gyakran másodlagos betegségek jelennek meg. Gyógyíthatatlan, megfelelő védekezés ellene a megelőzés, rendszeres oltással.
Az immunhiány betegség, azaz a macska AIDS (FIV) a leukózishoz hasonló, tüneteiben, a terjedés módjában azonos betegség, főleg a verekedő kandúrok karmolásaival kerül egyik egyedből a másikba. Gyógyíthatatlan, tünetek gyakran évek múltán, öregebb korban vagy más betegségek folyamán jelentkeznek.
A fertőző hashártyagyulladást (feline infectious peritonitis, FIP) szintén vírus okozta, emberre veszélytelen. Két fajtája létezik, a nedves változatnál a kór előrehaladtával a hasüregben folyadék gyűlik fel. A száraz változatnál ez a tünet nem jelentkezik, helyette szem- és idegi betegségek figyelhetőek meg. Általános az étvágytalanság, hasmenés és a súlyvesztés. A FIP az esetek 95%-ában halálos.
Az Aujeszky-féle betegség a sertés húsának és belsőségének nyersen való adása után alakulhat ki. Tünetei a veszettséghez hasonlóak, innen kapta korábbi nevét, az álveszettséget. Könnyen terjed egyik macskáról a másikra, ezért a fertőzött példányt el kell különíteni a többiektől. Lappangási ideje nagyon rövid, csupán néhány nap. Gyógyíthatatlan, megelőzni csak a táplálékként adott hús megfőzésével lehet.
Társas viselkedés
A macskákat az emberek többsége magányos állatokként ismeri, de valójában nagyon is társaságkedvelők. A legnagyobb különbség a macskák és kutyák (melyekkel gyakran hasonlítják össze őket) társas viselkedése között az, hogy a macskáknak nincs kollektív túlélési stratégiájuk vagy „falka mentalitásuk”; ami mindössze annyit jelent, hogy maguk gondoskodnak alapvető szükségleteikről (például egyedül keresnek élelmet és védekeznek támadás esetén). Ez azonban nem aszociális magatartás. Talán a legjobb példa a macskák természetes viselkedésére az elvadult példányok kolóniákba való szerveződése, melyekben az egyes tagok magukról gondoskodnak.
Az emberekkel való szimbiotikus kapcsolatuk évezredek során alakult ki. Gazdájukhoz való kötődésük nehezen vethető össze a vadmacskák magatartásával, de annyi bizonyos, hogy tudatában vannak annak, hogy az ember nem az ő fajukhoz tartozik (és nyilván önmagukat sem tekintik embernek). Ez a különbségtétel a gazdájukkal való kommunikáció során használt hangjelekben és testbeszédben is megnyilvánul. Egyes vélemények szerint pszichológiai szemszögből a macska az embert pótanyának tekinti, így a felnőtt egyedek egyfajta állandósult gyermekkorban élik le az életüket. A macskák emberrel való kapcsolatának az állat 3-7 hetes kora között kell kialakulnia. Némelyik példány később is hozzászoktatható az emberhez, de a többségük félénk marad. Ehhez hasonlóan a macskák összeszoktathatók a kutyákkal és más háziállatokkal is, de a kisebb méretűeket általában zsákmánynak tekintik.
Kommunikáció
A macska által kiadott egyedi hang („miaú”) különböző változatai eltérő jelentést hordoznak. Az állat más hangokat használ fájdalom jelzésére, (etetés vagy játék céljából történő) figyelemfelhívásra és üdvözlésre. Egyes példányok gyakrabban nyávognak, mások pedig ritkábban. Érzelmeiket a testbeszéddel is kifejezhetik (például a farok csóválása utalhat izgatottságra vagy idegességre), egyes jelzéseik azonban félreérthetőek (a harapás történhet játékból, de ingerültségből fakadóan is).
Intelligencia
A macska próbálkozások és hibák, felfedezések és utánzás segítségével képes tanulni. Számos képességgel születik, mint például a vadászat vagy a toalett használata, amelyek azonban gyakorlást igényelnek. Az anyaállat a kölykeit három hetes koruktól a zsákmányállatok segítségével tanítja vadászni, melyeket kezdetben élettelenül, majd később élő állapotban visz eléjük, hogy az utódok láthassák hogyan kell megölni, illetve megenni azokat. Egyedülálló tájékozódási képességük, mely a madarak égitestek és mágneses terek alapján történő tájékozódásához hasonlóan működik, lehetővé teszi hogy akár több száz kilométeres távolságból is hazataláljanak. Emellett (jelenleg még nem tisztázott módon) az általuk ismeretlen helyre távozó gazdáikat is tudják követni.
Játék
A házimacskák, különösen a fiatal egyedek, rajonganak a kötéllel való játékért. A legtöbb macska képtelen ellenállni a meglóbált vagy földön húzott kötélnek. Számos képi ábrázolás létezik, amely a macskát egy fonalgombolyaggal jeleníti meg. Ez a tulajdonság feltehetően a vadászösztönnel áll összefüggésben, amely arra készteti a kölyköket, hogy más macskák (rendszerint az anyaállat) farkán gyakorolják a vadászatot. A lenyelt kötél azonban az állat gyomrába vagy beleibe juthat, amely megbetegedéshez, súlyosabb esetben az egyed pusztulásához vezethet. Vannak akik ennek elkerülésére a kötelet lézermutatóval helyettesítik.
Agresszivitás
Kis méretüknek köszönhetően a házimacskák nem jelentenek komoly veszélyt az emberre nézve – a legnagyobb kockázatot általában a karmolásokból, harapásokból eredő sérülések, esetleg valamely kórokozó által terjedő fertőzés[59] (például a veszettség) jelentheti. Bár a rossz tartási körülmények miatt frusztrált vagy játék közben megvadult állat akár komoly szemsérülést is okozhat, ez meglehetősen ritkán fordul elő (megjegyzendő, hogy a hímeknél a hasi tájék megérintése általában védelmi reakciót vált ki).
Magasság és zuhanás
A legtöbb macskaféle szívesen tartózkodik magasan levő helyeken. Az állati viselkedéssel foglalkozó kutatók számos példával szolgálhatnak erre vonatkozóan, a magyarázat pedig nyilvánvalóan az, hogy a magasság jó megfigyelőpont az állat számára, ahonnan áttekintheti a „területét”, szemmel tarthatja az emberek és az esetleges egyéb háziállatok tevékenységét. A vadon élő macskafélék számára a magasban levő leshelyek segítséget nyújtanak a vadászathoz; alkalmanként a házimacskák is a magasból, például egy faágról vagy egy kerítésről vetik rá magukat zsákmányukra, ahogyan a leopárd. Emellett a macskák számára a magasság tekintélyt és biztonságérzetet is nyújt.
A magas helyekhez való vonzódás azonban veszélyes is lehet, ugyanis élesben teszteli azt a közismert axiómát, mely szerint „a macska mindig a talpára esik”. Az American Society for the Prevention of Cruelty to Animals (Amerikai Társaság az Állatok Elleni Kegyetlenség Megelőzéséért) nevű szervezet arra figyelmezteti a macskatulajdonosokat, hogy védjék kedvencüket a túlságosan magas helyektől, ugyanis az elbizakodott vagy figyelmetlen állatok megsérülhetnek egy nagyobb zuhanás során.
Esés közben a macska, kiváló egyensúlyérzékét és rugalmasságát kihasználva képes testét megcsavarva talppal a föld felé fordulni. Ez az „önigazító reflex” avagy „korrekciós reflex” néven is ismert képesség, amely lehetővé teszi, hogy zuhanás közben, bizonyos idő elteltével az állat a megfelelő irányba forduljon. A legtöbb beszámoló szerint a néhány méteres zuhanások kevésbé károsak a számukra (habár néha komoly sérülésekkel járnak), de ismertek olyan esetek is (5-10) amelyben az állat nagy magasságból (például egy épület hetedik emeletéről) ért földet sértetlenül. A világrekordot Ken Myer floridai kormányzó Andy nevű macskája állította be, egy 16. emeletről történt 61 méteres zuhanást túlélve. A közhiedelemmel ellentétben a farok nélküli macskák is rendelkeznek ezen képességgel, ugyanis főként a mellső és hátsó lábuk, valamint a gerincük segítségével fordulnak a megfelelő helyzetbe, a farok kevésbé fontos a mozdulatsor végrehajtásánál.
Életkor
| A macska életkorának emberi életkorhoz való megfeleltetése |
| Macska |
Ember |
Macska |
Ember |
Macska |
Ember |
Macska |
Ember |
| 1 hónap |
5-6 hónap |
1 év |
15-16 év |
8 év |
48 év |
15 év |
76 év |
| 2 hónap |
9-10 hónap |
2 év |
24 év |
9 év |
52 év |
16 év |
80 év |
| 3 hónap |
2-3 év |
3 év |
28 év |
10 év |
56 év |
17 év |
84 év |
| 4 hónap |
5-6 év |
4 év |
32 év |
11 év |
60 év |
18 év |
88 év |
| 5 hónap |
8-9 év |
5 év |
36 év |
12 év |
64 év |
19 év |
92 év |
| 6 hónap |
10-12 év |
6 év |
40 év |
13 év |
68 év |
20 év |
96 év |
| 8 hónap |
13 év |
7 év |
44 év |
14 év |
72 év |
21 év |
100 év |
A szobában tartott macskák általában 14-20 évig élnek, noha a Guiness Rekordok Könyve szerint a legöregebb ismert macska 34 éves volt. A hazai macskák közül a regisztrált legidősebb 21 esztendőt élt meg. Egyes nem hivatalos beszámolók 37 és 43 éves kort megért példányokról is említést tesznek. A házimacskák tovább élnek, ha nem engedik őket ki a szabadba (így csökken az esélye a harcokból, balesetekből származó sérüléseknek és a betegségeknek) és ha ivartalanítva vagy kasztrálva vannak. Ezáltal a kasztrált hím macskáknak nem lesz hererákjuk, az ivartalanított nőstényeknek pedig petefészekrákjuk, és mindkettőjüknél csökken a tejmirigy daganat kialakulásának esélye. További fontos lehetőség az élettartam meghosszabbítására a macska életkorának és életmódjának megfelelő táplálék etetése. A vemhes és szoptató nőstényeknek, valamint a kölyköknek általában egy éves korig kölyöktápra, a felnőtteknek 6-7 éves korig felnőtt tápra, ezután pedig idős macskának gyártott tápra van szükségük. Ezzel ellentétben a modern városi környezetben élő elvadult macskák gyakran csak kettő vagy kevesebb évig élnek. A gondozott csoportokban élő vadmacskák élettartama hosszabb: a British Cat Action Trust már 19 éves vad hímet is jelentett. A legöregebb vadmacska „Mark” volt, akit a brit Cats Protection jótékonysági szervezet látott el, 26 évet ért meg.
A macskák és az emberek életkorának összehasonlításához általában egy évet 7 macskaévnek feleltetnek meg. Mivel azonban a macskák 2 éves koruk után lassabban fejlődnek az embernél, a skálát módosították, egy emberi évet 4 macskaévnek számítva. Egy 7 éves példány középkorúnak számít, egy 10 év feletti pedig már idősnek. Az első hónapok összehasonlítását a különböző forrásból származó táblázatok rendszerint másként végzik el, így erre az időszakra vonatkozóan hozzávetőleges értékekkel érdemes számolni.
Szaporodás és genetika
Öt macskakölyök az anyaállat gondozásában
A macskáknak évente két szaporodási időszaka van (bagzás), egy tavasszal és egy ősszel, amely minimálisan 4-7 napig tart, amennyiben a nőstény vemhes lesz.
A hímek péniszén hátrafelé mutató tüskék találhatók, melyek a pénisz kihúzásakor hozzáérnek a nőstény vaginájának falához. A nőstényt ez az ovuláció megkezdésére serkenti, de mivel erre nem minden esetben kerül sor, a nőstények ritkán esnek teherbe az első párzás során. A tüzelő nőstények több hímmel is párosodnak, így előfordulhat hogy az egy alomba tartozó kölykeik több apától származnak.
A szaporodási folyamat erős zajjal járhat, mivel mindkét állat hallatja a hangját. A zaj leginkább a harcoló macskák által kiadott hangokra emlékeztet.
A vemhességi időszak 63-65 napig tart. Az alom átlagosan 3-5 kölyökből áll. A legelső alom általában a későbbieknél kisebb létszámú. A kölykök elválasztása 6-7 hetes korban történik meg, ivaréretté pedig (nőstények esetében) 4-10, illetve (hímek esetében) 5-7 hónap után válnak. Egy átlagos nőstény a nemileg aktív életszakaszában összesen akár 100 utódot is világra hozhat. A rekordot 1952-ben egy Dusty nevű texasi cirmos nőstény érte el, még a 18. életéve előtt, 420 utóddal. Az eddig ismert legnagyobb alom 15 kölyökből állt. A kölykök átlagos tömege 85 gramm.
Egy szemeit először kinyitó macskakölyök
A macskánál a vemhesség fizikai és személyiségi változásokat okoz. A fizikai változások közé tartozik a hasüreg megnagyobbodása, a hányás, a megnövekedett étvágy, a mellbimbók rózsaszínűvé válása és a tüzelési időszak elmaradása. A vemhesség végső stádiumában az állat fészkelőhelyet keres, gazdájához pedig egyre jobban ragaszkodik. Előfordul, hogy az egymással jó viszonyban álló nőstények segítik is egymást a szülés során.
A kölykök (a Fédération Internationale Féline ajánlása szerint) legkorábban 12 hetesen állnak készen arra, hogy új otthonba költözzenek, illetve akkor, |
AJÁNLOM AZ OLDALT
